CSATLAKOZZ!
HÍRLEVÉL
2018.07.10

Kiütéssel nyert Sára Botond

dr. Sára Botond nyert az időközi polgármester-választáson. 100%-os feldolgozottságnál a szavazatok 62,85%-át tudhatta magáénak a Fidesz-KDNP jelöltje, míg ellenfelének a balliberális Győri Péternek úgy sem sikerült győznie, hogy a szélsőjobbtól a szélsőbalig minden kormányellenes erő felsorakozott mögötte. Az új polgármester 2019-es őszi önkormányzati választásig tölti be a tisztséget.

Józsefvárosban azért kellett polgármestert választani, mert a korábbi polgármester, Kocsis Máté parlamenti mandátumot szerzett. Sára Botond kihívója a teljes baloldali ellenzék (LMP, Momentum, Párbeszéd, MSZP, DK, Liberálisok, Szolidaritás) és a helyi civilek által támogatott, de hivatalosan független Győri Péter volt, aki a szavazatok 36,39%-át szerezte meg.

A Fidesz-székházban tartott sajtótájékoztatón Kocsis Máté elmondta: Budapest közepén is győztek a kormánypártok, vagyis az emberek ismét véleményt mondtak az ellenzékről. Az emberek kimondták megint, hogy nem kérnek a bevándorláspártiakból sem együtt, sem pedig külön-külön. Józsefváros jó kezekbe került!

 

Az új polgármester, Sára Botond kifejtette: az összefogás leginkább a Fidesz-KDNP mögött áll, ennek oka pedig az elmúlt nyolc év teljesítménye. Hozzátette: a kerület jövőbeli sikerei szempontjából nagyon fontos, hogy a polgármester és az országgyűlési képviselő együtt tudjanak működni.

A sajtótájékoztatón az újonnan megválasztott polgármester köszönetet mondott a választóknak, de nem csak azoknak, akik rá szavaztak, hanem azoknak is, akik elég fontosnak tartották, hogy véleményt nyilvánítsanak vasárnap. Sára Botond kifejtette, nagy felhatalmazást kaptak ismét a kormánypártok, és az összefogás leginkább a Fidesz-KDNP oldalán áll.

 

Figyelmébe ajánljuk