CSATLAKOZZ!
HÍRLEVÉL
2020.01.11

Még mindig csak kommunikációs trükkökkel foglalkoznak Pikóék

„Sajnos az új kerületi lap, a Józsefváros Újság nem a politikai pártoktól, hanem a valóságtól és az objektivitástól lett független” – mondta a Magyar Hírlapnak Vörös Tamás, a VIII. kerületi Fidesz-KDNP vezetője. 

Ismert, Pikó András balliberális polgármester kampánya során azt hangoztatta, objektív, független kerületi újságot szeretne. Azonban október 13-át követően az új városvezető előbb propagandalappá züllesztette a közösségi lapot- hangsúlyozta Vörös Tamás-, aki kitért arra is, hogy a decemberi számban pedig manipulálták, cenzúrázták a kormánypárti képviselő Ferencz Orsolya interjúját. A botrányosra sikerült első két lapszám után az ellenzéki kerületi vezetés menesztette a korábbi, 168 Órától igazolt Tóth Ákos főszerkesztőt, helyére a Népszavánál is dolgozó Lengyel Tibor érkezett, de a sokat hangoztatott objektivitás és függetlenség még mindig nem köszöntött be a lap életébe.

A Fidesz-KDNP képviselője úgy fogalmazott: „a Józsefváros Újság az őszi voksolások után kiadott számait látva Észak-Koreában is elégedetten csettintettek volna.” Pikóék számára az objektivitás azt jelenti, hogy a baloldali véleményen kívül semmilyen más álláspont nem jelenhet meg. Újságírói kérdésre – miszerint nem arról van szó, hogy a városvezetés a lap szerkesztőségének átszervezésével pozíciókhoz juttatja baráti körét? – pedig úgy válaszolt: „egyelőre ezt látni”.

Hogy a legfrissebb januári lapszám sem ugrotta meg a sokak által kívánt szintet, jól mutatja, az újdonsült főszerkesztő hazugsággal vádolja Ferencz Orsolyát. Mint írta, a kormánypárti képviselő „az utolsó pillanatban, a lapzárta idején küldte vissza írásban a válaszait”, azok „nem feltétlenül feleltek meg a valóságnak”. Vörös cáfolta Lengyel szavait. Szerinte „az új főszerkesztő vagy nem mond igazat, vagy azt sem tudja, mi történik az általa vezetett szerkesztőségben”. Hozzátette, Pikó és az újság baloldali újságírói a legetikátlanabb lépésektől sem riadnak vissza, ha az övéiktől eltérő véleményekkel találkoznak.

forrás: Magyar Hírlap

Figyelmébe ajánljuk